Vendégírói Novella: Mindenkit eltalál Ámor nyila......

 Sziasztok! Ezt a Novellát Dorcs írta nekem, és gondoltam, hogy megosztom veletek, mert .....majd elolvassátok miért! :) Nagyon hálás vagyok neki, és enm tudom szavakba öntzeni rendesen mit éreztem mikor ezt megkaptam....hihetetlenül boldoggá tett és rendesen megsiratott! De inkább olvassátok el...Jó olvasást! xoxo Dorcs és Gigi

/ Dorcs szemszög /

Reggel, mikor felébredtem, kicsit csalódottan, és egyben szomorúan vettem tudomásul, hogy szerelmem nincs mellettem eme gyönyörű napon, mely az első évfordulónkat jelképezi.  Ugyanis ma egy éve annak, hogy megismerkedtünk Jayel, amit főként Gigimnek köszönhetek…

A reggeli teendőim elvégezte után felvettem egy egyszerű rövidnadrágot és egy toppot, hajamat pedig lófarokba kötöttem, majd lementem a konyhába, hogy összedobjak valami ehetőt. A reggelim elfogyasztása után tárcsáztam Gigit, aki megállás nélkül csak beszélt, és beszélt…

-        Szia, babám! Na? Izgulsz az este miatt? Eldöntötted már, hogy melyik ruhát veszed fel? Várj! Tudom is melyiket! Azt a zöld koktél ruhát, amit nem rég vettünk, hozzá pedig azt a zöldszandált! A hajadat meg a sminkedet meg majd a csajokkal megcsináljuk... - csacsogta felpörögve.

-        Először is, szia! - mondtam nevetve – Másodszorra pedig, nyugi van! Jézus Máriám! Nekem van évfordulóm, és te vagy felpörögve! Néha azért lazíthatnál egy kicsit, és magadra is szánhatnál némi időt! Tudod, hogy értettem…

-        Igen, igen, tudom! És igazad van! De, ha még nem találtam meg az igazit, akkor...

-        Hidd el nekem, hamarosan hozzád is bekopogtat a nagy szerelem! - szakítottam félbe.

Ekkor még nem is sejtettük, hogy a mai este milyen fordulatokat vesz majd az életünkben...

... Délután 4 órakor...

A lányok, megérkezésük után, rögvest kezelésbe vettek, miután vettem egy gyors zuhanyt, s hajat mostam.

-        Így ni, készen is vagyunk! Menj, és nézd meg magad a tükörben! - utasított Vick, Rob húga, aki bátyjához hasonlóan, hamar belopta magát a szívembe. Amikor a tükör elé álltam, alig hittem a szemeimnek.

-        Ez a lány tényleg én lennék? – kérdeztem magamtól. Igazán remek munkát végeztek a csajok, amit egyből meg is köszöntem nekik.

Miután ők is elkészültek, szerelmem ajándékát berakva a táskámba szálltam be Vick Audijába. A lányokat majd megette a fene a kíváncsiságtól, hogy vajon mivel szándékozom meglepni Jayt, ugyan is nekik sem árultam el ezt a nagy titkot, amit én már egy hete örizgetek. Habár, sokszor majdnem kikotyogtam, de szerencsére sikerült mind ez idáig magamban tartani, és remélem, Jay örülni fog az ajándékomnak.

Kis idő múlva megérkeztünk arra a helyre, ahol hivatalosan is megismerkedtünk a többiekkel, a RobSten párossal, Tommal, Nikkivel és barátjával, Ashleyvel és Joeval, Peterrel és feleségével, valamint Lizzyvel és Billyvel. Főként pedig Jackson Rathbone-nal, életem nagy szerelmével. Az biztos, hogy azt az estét soha életemben nem fogom elfelejteni! Igaz, kissé furcsának tartottam, hogy ide jöttünk, de Gigi megnyugtatott, hogy Jay szerette volna, ha itt ünnepelnénk meg az évfordulónkat. 

Amint beléptünk az étterembe, szemeimmel azonnal Jayt kezdtem el keresni, aki, szokásához híven megint Kellékkal hülyült. Ash hamar észrevett minket, majd szólt Jaynek, mire ő gyorsan felénk fordította a fejét, s amint a tekintete találkozott az enyémmel, hatalmas mosoly terült szét az arcán, hogy aztán felpattanva helyéről, és átvágva magát a tömegen, szorosan magához ölelhessen. Ajkaink, mikor végre összeértek, lágy játékba kezdtek egymással. Csókunk megszakítása után, Jay a homlokát enyémnek döntve szólalt meg…

-        Gyönyörű vagy! Hiányoztál. – mondta, miközben levegőért kapkodott.

-        Köszönöm! Te is nagyon hiányoztál nekem! – válaszoltam én is.

Egy újabb csók váltását követően köszöntöttem a többieket is, amikor váratlanul megakadt a szemem egy bizonyos személyen, akit már egy jó ideje nem láttam.

-        Eric? Te vagy az? – kérdeztem kíváncsian az illetőtől.

-        Igen, Csipkerózsikám! Én vagyok az! Jó újra látni téged! – állt fel, s ölelt meg. – Még gyönyörűbb lettél mióta utoljára láttalak! Remélem, azért a bátyám jól viselkedik!

-        Köszönöm, de te sem panaszkodhatsz, Kicsi Rick! Örülök, hogy itt vagy! Hát… nem mondhatnám, hogy jól viselkedik! –feleltem nevetve, mire Jay védekezés-szerűen felszólalt:

-        Nem is vagyok rossz! – magyarázta, mire mindenkiből robbanás-szerűen tört ki a nevetés, amit Jay sem bírt megállni.

Beletelt egy kis időbe, mire abba tudtuk hagyni a harsány kacarászást, majd ezután a lányokat sorban bemutattam Rick-nek, akik ugyanolyan megdöbbenve álltak a tény előtt, miszerint Jay és Eric féltestvérek. Mint én, annak idején. Miután megvolt a bemutatkozás, a csajok, Gigi kivételével a párjaik ölelő karjaiba vetették magukat. Láttam Gigin a vágyakozást, hogy legszívesebben ő is választottja ölelő karjaiba bújna, de ami késik, az nem múlik! Szól a mondás is így, valahogy…

Helyet foglalva párjaink mellett, ahol Gigi közém és Eric közé került, szóba elegyedtünk egymással. Később szerelmem, az asztalunktól felállva csókot nyomott ajkaimra, a színpad felé vette az irányt, ahol egy, még nem hallott gyönyörű dalt játszott el. Miután a dalnak vége lett szerelmem, felém indulva szólt bele a mikrofonba, miközben velünk együtt tapsolták meg őt.

-        Ez a dal neked szólt kedvesem! Boldog egy éves évfordulót! – mondta már előttem állva. – Addig a pillanatig, míg nem találkoztam veled, nem hittem abban, hogy létezhet „szerelem, első látásra”. De mikor megpillantottalak a reptéren, és mikor Kriszty bemutatott egymásnak, attól a perctől kezdve már elhiszem. Elkápráztattál a hangoddal, a kisugárzásoddal, a szemeiddel és a személyiségeddel. Ami a szíveden, az a szádon is. Az első csókunk, és az azután veled töltött perceket a mai napig is az emlékeimben őrzöm, ahogyan fogom is. Gigi! – fordult hozzá, aki kérdő tekintettel nézett Jay-re. – Hálával tartozom neked, amiért meg ismerhettem őt. – húzott közelebb magához. – Nem is tudom, hogy most mi is lenne velem, ha Dorcs nem lenne mellettem! Köszönöm. – ölelte meg barátnémat, aki, mosolyogva viszonozta a gesztust.

-        Nem kell megköszönnöd semmit! Amúgy is, én tartozom neked köszönettel, amiért boldoggá teszed őt! Különben is, mire valók a jó barátnők, ha nem arra, hogy a barátaik mellett álljanak?! – kérdezte nevetve, mire akarva akaratlanul is, de könnyek szöktek a szemembe, ahogyan a csajoknak is, és csak a hosszas ölelések után hagytuk, hogy Jay befejezze a beszédét.

-        Nos, ha a csajok kiölelgették, és kibőgték magukat – itt oldalba böktem, mire játékosan feljajdult. – Hol is tartottam? Hm… meg van! Dóry! – fogta meg a bal kezemet. – Te vagy az a lány, akire mindig is vágytam! Nem azt az embert látod bennem, akit a médiában több ezren, hanem a teljes valómat. Te nem a nevemért, s nem is a pénzemért vagy velem, hanem önmagamért, aki csak igazán melletted lehetek! Ígérem, hogy szeretni foglak, amíg élek, és vigyázni fogok rád! Szeretlek az életemnél is jobban! – ekkor letérdelt elém, s benyúlva az öltönye belső zsebébe, egy kis dobozkát tartott felém, amit, mikor felnyitott, a lélegzetem is elállt. – Hozzám jössz feleségül? - A kérdése hallattán azt hittem, menten elájulok! Most tényleg, komolyan megkérte a kezemet? El sem hiszem!

-        Igen! Igen! Igen! Hozzád megyek! – mondtam rámosolyogva szerelmemre, kinek szemében csak is a színtiszta szerelmet és boldogságot láttam.

Miután felhúzta az ujjamra a gyűrűt, egy csókban forrtunk össze. Mielőtt azonban a többiek elhalmozhattak volna bennünket a gratulációjukkal, kivettem a meglepetést a táskámból, és én is felszólaltam, hiszen nekem is volt egy ajándékom Jaynek.

-        Elsőnek is, szeretnék köszönetet mondani mindannyiótoknak, hogy eljöttetek, és hogy veletek együtt ünnepelhetjük ezt a csodás napot. Édesem! – nyomtam a kezébe az ajándékot. – Boldog egy éves évfordulót! Szeretlek! - Jay rögvest, egy gyors mozdulattal ki is bontotta a csomagot, és amint megpillantotta a doboz tartalmát, csillogó szemekkel nézett rám.

-        Ez.. ez azt jelenti, hogy apa leszek? Lesz egy kis babánk? – kérdezte, mire mosolyogva bólintottam, majd felkapva az ölébe pörgetett meg, s mikor a lábaimra állított, szenvedélyes csókot nyomott ajkaimra.

-        Alig hiszem el! Nem is tudom elmondani, hogy mennyire boldoggá tettél kicsim! Még is mióta tudod? És mennyi idős? – öntött el kérdései ostromával.

-        Még csak három és fél hónapos, és egy hete tudom én is, hogy egy kis csöppség növekszik bennem, aki a tiéd és az enyém. – válaszoltam.

Szerelmem ölelő karjait a többieké váltották fel, akik sorozatos gratulációjaikkal árasztottak el minket. A csajok már azt tervezték, hogy ha kislány lesz, mi minden fog kelleni, ahogyan a fiúk is, ha kisfiú lesz. Mikor rákérdeztek, hogy mi mit szeretnék Jayyel egyszerre vágtuk rá, hogy teljesen mindegy, mert csak az a fontos, hogy egészséges legyen.

Hülyüléseinket később ismét a tánc váltotta fel. Mindenki a párjával táncolt, kivéve Gigi és Rick, akik szinglik lévén az asztalnál ülve maradtak....

/ Gigi szemszög /

Miután az összes turbékoló párocska elvonult táncolni, csak ketten maradtunk itt az asztalnál, azaz én, és Eric. Nem mondom, hogy nem néz ki jól, mert nagyon is! Azok a csoki szemek… szinte magukba szippantanak!

-        Nincs kedved egy kicsit kimenni sétálni? – kérdezte Eric.

-        De! Azt hiszem, az most jól esne. – feleltem egyből, ugyanis egy kevéske alkoholt már sikerült magamba döntenem.

Felállva az asztaltól, Ericcel a nyomomban sétáltam ki az étteremből. Amint kiértünk, mélyet szippantottam a friss levegőből. Egymás mellett sétáltunk, egy darabig néma csöndben, amit később ő szakított meg.

-        Mióta ismeritek egymást Dóryval, ha szabad kérdeznem? – tette fel a kérdését.

-        Hm... már hosszú évek óta. Kb. 4-5 éve. Nem tudom pontosan. A lényeg, hogy megbízunk a másikban, és nem hagyjuk cserben egymást. – feleltem, mosolyogva.

-        Ez igazán szép. Mármint, hogy így összetartotok. És egy ilyen bájos teremtménynek, mint neked, hogy-hogy nincsen barátja? - kérdezte.

Huhh… mit is felelhetnék erre? Talán azt, hogy azóta, amióta ő csúnyán megbántott, és megalázott nem tudtam megbízni egyetlen egy pasiban? Vagy azt, hogy nincs időm arra, hogy pasizzak? De ezt úgy se venné be.

-        Tudod, sok a munkám, és nem jut időm arra, hogy randizgassak. – mondtam.

-        Miért érzem úgy, hogy ez nem igaz? – kérdezte miközben, megálltunk egy korlátnál, s neki támaszkodtunk.

Tudtam, úgy tudtam, hogy nem fogja bevenni. De mért is érdekel ez engem? Hiszen ki ő nekem, hogy bármit is elmondjak neki? Senki!

-        Erről nem igazán szeretnék beszélni. – hajtottam le a fejemet.

Ekkor az egyik kezét az álam alá nyújtva felemelte a fejemet, mígnem csak pár centi választotta el ajkainkat egymástól. Vészesen közelített továbbra is felém, majd végül megcsókolt. Miközben ő az ajkaival lágyan ízelgette az enyémeket, én a kezeimmel hajába túrva húztam közelebb magamhoz. Bár megállna most ebben a pillanatban a tér, és az idő, ugyanis, mikor ajkaink találkoztak, valami furcsa érzés kerített hatalmába, amit még nem tudtam azonosítani semmivel sem!

Sajnos, mind minden jónak egyszer, ennek is vége szakadt. Ajkaink édes játékát egy hatalmas csattanás szakította félbe, mire rögvest szétugrottunk. Arra kapva a fejünket, amerről a csörömpölés hallatszódott, csak egy pár tízen éves srácot láttunk, akik szórakozásból törtek szét üvegeket, majd, mikor tekintetem ismét találkozott Ericével, hirtelen megcsapott a felismerés szele.

A múlt megismétli önmagát. Azaz, csak majdnem! Hiszen ő előtte nem azért lett vége a kapcsolatomnak, mert megalázott az a fiú is, hanem azért, mert már nem éreztünk úgy egymás iránt, mint azelőtt. De ő nála más volt. Szerettem, tiszta szívemből. Egy pillanatig sem hittem abban, hogy egyszer köztünk mindennek vége lesz, mert az egész annyira szépnek és jónak tűnt! Sajnos, mint kiderült, ez csak egy álca volt az ő részéről! Elhitette velem, hogy szeret, hogy fontos vagyok neki, de ez mind csak egy átverés része volt! Soha, nem fogom elfelejteni azt a napot, amikor megbántott, s megalázott! Legszívesebben kitörölném az emlékeimből, ha tudnám…

Mikor ismét megpróbált közeledni felém, elhúzódtam tőle, akármennyire is jól esett az, ami kettőnk között történt! Nem tagadom, hogy felejthetetlen volt, de nem lehet több ilyen! Nem akarok még egy megaláztatás célpontja lenni!

-        Ö… izé! Vissza kéne mennünk! Bizonyára már keresnek minket! – mondtam, miközben az órámra néztem, ami szerint már több mint egy órája kint vagyunk.

-        Menjünk! – mondta.

Visszasétáltunk az étterembe, ahol a csajok aggódó tekintetével találtam magunkat szemben. Miután megnyugtattam őket, hogy minden rendben, nem történt semmi baj, távoztunk is az étteremből.

 Mivel én és Eric vendégségben vagyunk Dorcséknál, így kénytelen leszünk egy fedél alatt lakni egy ideig, de, hogy hogyan fogom bírni ezt, majd elválik, azonban abban biztos vagyok, legalábbis remélem, hogy biztos vagyok benne, megpróbálom magam távol tartani Erictől! Akármennyire is szeretném, hogy megtörténjen újból az a csók, nem lehet! Nem akarok még egyszer csalódni egy pasiban! De mi van, ha ő más? Mi van akkor, ha ő tényleg másmilyen, mint ő?

Nem, nem, és nem! Csak négy hét, is aztán minden visszaáll majd a régi kerékvágásba! Vagy mégsem?

/ Dorcs szemszög /

            Amikor haza értünk, Eric és Gigi jó éjszakát kívánva a szobájukba vonultak. Valami történt kettejük között, de hogy mi azt nem tudom. De kiderítem, kerüljön, amibe kerül! Viszont, erre majd csak később szánok időt, mert most szerelmem, és saját vágyaimnak szentelem ezt az éjszakát! Miután beértünk a szobánkba, Jay mohón kapott ajkaim után, és végre átadtuk magunkat a minden elsöprő szenvedélynek…

Másnap reggel, szerelmem csókjaira ébredtem fel, szemeimet kinyitva pedig csibészes mosolyával találtam szembe magam.

-        Jó reggelt kicsim! – köszöntött egy hosszú csókkal. – Készítettem neked reggelit!

-        Neked is jó reggelt szerelmem! És köszönöm! - mondtam, majd nekiálltam a reggeli elfogyasztásának. Mindeközben szerelmem a hasamat tűntette ki figyelmével, és folyamatosan a kisbabánkhoz beszélt. Ez a pillanat annyira meghatott, hogy elbőgtem magam!

-        Mi a baj, kicsim? Minden rendben? – kérdezte aggódva, felpillantva rám.

-        Nem, nincs semmi baj! Csak meghatódtam, ahogyan a gyerekünkhöz beszéltél, és... –feleltem szipogva.

-        Shh! – mondta, s az ajkait az enyémekre tapasztotta. – Szeretlek!

-        Én is szeretlek! – viszonoztam vallomását, majd, egy közös zuhany után lementünk a konyhába, ahol Gigit és Eric-et találtuk egymástól távol ülve az asztalnál.

Bizonyára valami rossz történt kettejük között az este, vagy nem szimpatikusak egymásnak. Pedig milyen szép pár lehetnének, hiszen mind a kettejükkel hasonló dolog történt! Szerelmem helyet foglalt az egyik széken, engem pedig az ölébe ültetett, mintha egy kis gyerek volnék.

-        Jó reggelt, fiatalság! – köszöntünk egyszerre Jayyel.

-        Nektek is! – felelték kórusban, miközben a reggelijüket majszolták. Ezután síri csend telepedett a konyhára, amit én rövid idő után megelégeltem.

-        Elárulnátok, hogy mégis miért viselkedtek így? – kérdeztem őket, mire csak egy vállrándítás volt a válaszuk.

Én csak hitetlenkedve, s fürkészően néztem végig mindkettőjükön, hátha észreveszek rajtuk valami apró, árulkodó jelet, de semmit sem találtam. Hm… meg is van, hogyan fogom belőlük kiszedni mindazt, amit titkolnak, s amiért ilyenek egymással!

Felállva szerelmem öléből, kézen ragadtam őt, és magam után húzva, a szobánkba mentem. Beérve felvázoltam neki a tényt, hogy én elcsalom vásárolni Gigit, közben pedig kiszedem belőle, hogy mi is történt az este kettejük között, míg ő Ericet fogja kifaggatni a dologról.

Egy hosszú, szerelmes csókot követően, a táskámat felfogva indultam le a konyhába, s kérdeztem meg Gigit, hogy nem –e jönne el velem vásárolni, aki nem is habozott rögvest igent mondani az ajánlatomra. Felszaladt gyorsan a szobájába a táskájáért, s mentünk is ki a kocsimhoz, ami egy Mercedes Benz ML350 –es.

Miután, beültünk az én kicsikémbe, máris száguldottunk a plázába, ahol két óra vásárlás után úgy döntöttünk, pihenésképp bemegyünk egy fagylaltozóba. Mind a ketten kértünk egy-egy adag kelyhet, én csoki-vanilia-kókuszosat, míg Gigi csokiskeksz-eper-kókuszosat, majd a fagyinkkal együtt helyet foglaltunk az egyik asztalnál, és miközben a finom nyalánkságot fogyasztottuk, újból rákérdeztem arra, amire a reggel is.

-        Nos, elárulnád, hogy miért viselkedtetek olyan furcsán reggel? – hoztam fel neki.

-        Nincs semmi! – felelte, mire felhorkantam. – Na, jó! Tegnap este, miután ti mindannyian táncolni vonultatok, Eric megkérdezte, hogy nincs –e kedvem egyet sétálni, mire én igent mondtam. Egy darabig sétálgattunk, majd megállva beszélgetni kezdtünk. Megkérdezte, hogyhogy nincs barátom, mire a régi emlékek elemi erővel törtek fel bennem, és lehajtva a fejemet, mondtam neki, hogy most arról nem igazán szeretnék beszélni. Mire ő az állam alá nyúlva felemelte a fejem, és megcsókolt, ami nem tagadom, nagyon jó volt. De aztán jött pár srác akik, nagy zajt csaptak avval, hogy üvegeket csapkodtak a földhöz, mire szétrebbentünk. Ezután Eric ismét meg akart csókolni, viszont én elhajoltam, és kértem, hogy menjünk vissza az étterembe, mert bizonyára ti már aggódtok miattunk. Ami igaz is volt. Jobb is, hogy ott voltak azok a fiúk! – hadarta.

-        De… hiszen most mondtad, hogy jó volt az a csók! És mi az, hogy jobb is volt, hogy megjelentek azok a fiúk? – kérdeztem hitetlenkedve.

-        Azért, mert ajjj… nem akarom, hogy újra összetörjék a szívemet, mert még egyszer már nem bírnám elviselni!

Hjaj... ez a lány! Elhiszem, hogy nem akarja, hogy megint kihasználják, ahogyan én sem! Ezzel együtt azt sem nézhetem tétlenül, hogy a saját feje után menjen, ugyanis, ha Gigim valamit a fejébe vesz, az akkor úgyis lesz! Ezt pedig nem hagyhatom! Nem lehet örökké magányos, és ha rajtam, meg a lányokon múlik, akkor nem is lesz!

-        Figyelj ide! Tudom, hogy mi történt akkor, és hidd el, hogy mi sem szeretnénk...

-        Ti sem szeretnétek? – szakított félbe.

-        Én, meg a csajok. Szóval, egyikünk sem szeretné, hogy újra megtörténjen az, és nem is fogjuk hagyni! De azt sem fogom/fogjuk engedni, hogy elszalaszd ezt a remek esélyt, ami itt van az orrod előtt! Ismerem Ricket, és ismerlek tégedet is, ráadásul tudom, hogy ti kiegészítenétek úgy egymást, mint pl. én és Jay. Kérlek, adj egy esélyt neki, vagyis magatoknak! Ha nem sikerül, akkor sincs mit veszítened, viszont, ha nem adsz legalább magadnak egy lehetőséget arra, hogy igazán boldog legyél, akkor már lesz! Hidd el nekem, Rick remek srác, nem olyan, mint a többi, elkényeztettet pöcs! Kérlek, ígérd meg, hogy megpróbálod vele! – kértem.

-        Na, jó! Egy próba! – mondta belegyezve, mire nagyot sikítva ugrottam a nyakába.

-        Jaj, de jó!

Miután megettük az édességet, kisétáltunk a kocsimig, majd bepakolva a cuccokat, indítottam is haza. Mikor megérkeztünk, beparkoltam a garázsba, és kivéve a szatyrainkat, beléptünk a házba, ahol síri csend fogadott minket. - Sehol egy árva lélek! – mondtam magamban. - Ez különös! Jay azt mondta, hogy itthon lesznek egész délután! Hm… mindegy is! Mikor a szobámba léptem, egy cetlit pillantottam meg az ágyon. Leraktam a szatyrokat a kezemből, felvettem a kezembe az aprócska kis cetlit, majd olvasni kezdtem.

„Szerelmem! A nyaralóba mentünk Ericcel, ugyanis beszéltem vele, és elmondta, mi történt az este. Ha ezt olvasod, akkor tudod miről volt szó, és van is egy ötletem! Én Ericet a nyaralónkba viszem, neked is el kéne hoznod ide Gigit! Amint megérkeztetek, te és én eltűnünk, és kettesbe hagyjuk őket! 5-re kellene, hogy ide érjetek, mivel Ericnek nem mondtam el a tervemet.

Csók: Jay”

Miután elolvastam a cetlit, mosolyogva pakoltam el a cuccainkat, amiket nem csak magamnak, hanem szerelmemnek, meg Ricknek is vettem. Amikor végeztem a kipakolással, átmentem Gigi szobája, hogy megkérdezzem tőle, nem –e éhes, azonban belépve nem találtam senkit, így a konyhába mentem, ahol Gigi épp főzőcskézett. A finom illatból kivéve, spagettit készített!

-        Hmm… isteni illatok áradnak felém! – mondtam belépve a konyhába, és helyet foglaltam a bárszéken. – Ne segítsek valamiben?

-        Nem kell, köszi! Mindjárt készen is vagyok. –válaszolta, miközben a tésztát szűrte le.

Rápillantva órámra, döbbenten vettem észre, hogy már 3 óra van. Így eltelt volna az idő? Ekkor, eszembe jutott, hogy ötre a nyaralóba kellene lennünk. Gyorsan megterítettem magunknak, majd helyet foglaltam az egyik széken, és hagytam, hogy Gigi tálaljon.

-        Jó étvágyat! – szólaltunk meg később egyszerre.

Evés közben azon agyaltam, hogy még is hogyan kéne elcsalnom Gigit magammal, aztán egyszerűen úgy döntöttem, megkérem, jöjjön el velem, mert szeretném megnézni, hogy hova is tervezhetnék a kisbabámnak gyerekszobát. A hír hallatán barátném nem is volt rest igent mondani. Miután elmosogattuk a mosatlanokat, átöltöztünk egy kényelmesebb, lengébb ruhába, majd a kocsimba bepattanva indítottam is a nyaraló felé.

Az út kb 1 óra hosszú volt, ezért bekapcsoltam a hifit az autómban, és így emlékeztem vissza arra az időre, amikor szerelmemet avval nyaggattam, hadd tanulhassak meg én is vezetni. Egyéb bevált módszerhez folyamodva hamar sikerült őt rávennem arra, amire nem nagyon akaródzott elengedni, mert féltett. Ma viszont már örömmel konstatálja, hogy mennyire is jót tett nekem azzal, hogy meg tanultam kocsit vezetni, és hogy meg lett a jogsim…

Megérkezve kiszálltunk a kocsiból, azonban szerelmem volt annyira figyelmetlen, hogy látható helyre parkolt le járművével, amit barátnőm is észrevett.

-        Ez nem Jay kocsija? – kérdezte, amikor becsuktam az én kicsikém ajtaját.

-        Nem tudom, lehet, majd mindjárt kiderül! – mondtam, aztán közelebb mentem az autóhoz, s úgy tettem, mintha azt vizsgálnám, hogy ez a kocsi tényleg az én drágám tulajdona-e. Én tudtam, hogy ez az ő kocsija.

-        Igen, ez az övé! Csak tudnám, hogy mit keres itt az én leendő férjecském! Hm… –vágtam kamu gondolkodó fejet. – Menjünk be, és derítsük ki! – vetettem fel, mire bementünk a házba, ahol szerelmemet pillantottam meg, aki tettetve a meglepődöttséget, közeledni kezdett felém.

-        Hát ti? – kérdezte meg.

-        Ezt mi is kérdezhetnénk! – felelt helyettem barátnőm.

-        Én, vagyis mi, azaz én és Eric a gyerek szobának a helyét mértük fel. – nyögte ki válaszként.

-        Ez most komoly? – reagált döbbenten Gigi.

-        Igen, ugyanis szerettem volna egy kis meglepetést szerezni Dorcsnak, de úgy tűnik, nem sikerült. – szólt szomorkásan.

-        Upsz! Sajnálom szívem, de tudod, hogy semmi szükség arra, hogy még több meglepetésben részesüljek, hiszen már az nagy ajándék, hogy itt vagy nekem, és hogy boldogok vagyunk együtt! Ráadásul, már ő is úton van idebent! - tettem a kezét a hasamra. – Bevallom, nekem is ugyan ez volt a tervem, hogy feltérképezem a gyerekszobának a helyet, és ezek szerint, ti már megelőztetek benne! - nyomtam egy csókot a szájára.

-        Jay, figyu? Kell ez még neked? Mert ha nem, akkor nekem adhatnád! – jött le a lépcsőn Rick, aki amint megpillantott bennünket, szinte úgy nézett ki, mint aki szellemet látott volna.

-        Neked adom! Már nincs semmi szükségem rá! – mondta szerelmem öccsének, miközben a kezében lévő fényképező gépre mutatott.

-        Kösz bátyus! Hát ti? – kérdezte tőlünk.

-        Nos, pontosan ugyan azért jöttünk ide, amiért ti! A gyerek szoba… – mondta Gigi.

-        Aha, értem! – bólogatta.

Néma csend telepedett a helyiségbe! Ekkor szerelmem a fülemhez hajolt, és miután belesuttogta, hogy hagyjuk őket kettesben, mert még tervei vannak velem, eleget téve a kérésének, kézen fogtam őt, majd kiléptünk a nyaralóból. Bepattanva a kocsinkba, nevetve versenyeztünk hazáig…

/ Gigi szemszög /

Nem hiszel el, hogy Dorcs és Jay ezt meg merték tenni velem/velünk, de esküszöm, hogy kitekerem barátném kecses kis nyakát, csak kerüljön a szemeim elé, és Jay se fogja ezt megúszni szárazon!

-        Hát, ezek szépen itt hagytak bennünket, az fix! – mondta Eric nagyot sóhajtva, miközben ledobta magát a kanapéra.

-        Hát ja! De csak kerüljenek a kezeim közé! Isten bizony, hogy nem ússzák meg! Itt hagyni minket a semmi közepén, ahol még térerő sincs! – dobtam le én is magamat a kanapéra, miközben a telót az asztalra tettem.

Mivel nem tudtunk mit tenni, így beszélgetésbe elegyedtünk egymással. Tulajdonképpen, már nem is haragszom annyira barátnőmre és Jay-re, de azért akkor sem fogom őket kímélni.

Elég sok mindent megtudtam Ericről, és a bátyjáról, Jayről is, hogy hogyan is ismerték meg egymást, ugyanis sokáig nem is tudtak egymás létezéséről. Mesélt a gyerek koráról, és arról, hogy hogyan lett belőle híres énekes, én pedig minden egyes szavát magamba ittam. Meg mosolyogtatott az a tény, hogy milyen áhítattal beszélt szüleiről, és a bátyjáról.

Miután, megelégelte, hogy csak ő beszélt eddig magáról, kérte, hogy én is meséljek magamról, mire, hosszú idő után először, részletes beszámolóba kezdtem. Olyanokat is elmondtam neki, amiket a csajokon kívül senki másnak nem.  Meséltem neki a családomról, és a nagypapámról, akinek a halála mély sebet hagyott bennem. Róla is csak Dorcsnak meséltem, mert amikor neki is meghalt a nagymamája úgy éreztem, meg kell, hogy osszam vele, attól hogy ő már nincs mellette, ugyan úgy tovább kell élnie az életét, és tudtam, helyesen cselekedtem, mert így ő is el tudta fogadni azt a tényt, hogy az élet megy tovább!

Amiről a múlt este nem mertem, vagy nem is akartam mesélni azt is elmondtam neki. Mielőtt belekezdtem volna, kissé féltem, hogy fájni fog róla beszélnem, de nagy meglepetésemre nem így történ, és szinte megkönnyebbülve vettem tudomásul, hogy sokkal könnyebb olyas valakinek beszélni róla, aki pl. nem a barátnőid.

Mikor már, minden olyan dolgot megosztottam Ericcel, amről úgy éreztem, elmondhatom neki, megkértem, hogy játsszon nekem valamit a dalai közül, mire ő felment az emeletre, és lehozott egy gitárt, ami bizonyára Jay-é lehetett, s torkát megköszörülve játszani kezdett egy számomra még ismeretlen dalt. „*Break of Dawn*”

A hangja most még jobban elkápráztatott! Éreztem, ahogy teljesen libabőrős lettem, mint mindig, amikor meghallom őt játszani. A dal végeztével kíváncsian vizslatott, mire észbe kaptam, hogy valamit mondanom kellene.

-        Öm.. ez egyszerűen gyönyörű volt! Nem is találok rá szavakat! – motyogtam.

-        Köszönöm! Ezt a dalt még csak te hallottad először! – mondta, majd tovább játszotta a már-már ismert dalait, amiket néhol vele együtt énekeltem én is. ...

-        Gyönyörű hangod van! – szólalt meg, miközben már valami filmet keresgéltünk.

-        Köszi. – feleltem, elfordítva fejemet zavaromban.

Megtalálva ’A negyedik’ című filmet, amire mind a ketten kíváncsiak voltunk, egy tál pattogatott kukorica és kóla kíséretében helyet foglaltunk a kényelmes kanapén, hogy végül Eric már indíthassa is a filmet. Hogy honnan is volt pattogatott kukoricánk és kólánk, hát onnan, hogy Eric és Jay idefele jövet beugrottak egy kisboltba s vettek egy pár nassolni valót, ami most jól is jött.

Mialatt néztük a filmet, én időközben a mellettem lévő adoniszra pillantgattam, néha-néha pedig tekintetünk egymásba ütközött, majd azt vettem észre, hogy Eric szemei lentebb tévedtek az ajkaimra, s egyre közelebb hajolt mindaddig, míg szájával meg nem érintette az enyémeket.

Csókunkat néhol levegő vétel miatt muszáj volt megszakítani, mivel mi nem vagyunk vámpírok, hogy bármeddig bírjuk levegő nélkül! Ezen az összehasonlításon elnevettem magam. Nem is tudom, hogy jutott ez most az eszembe, de tény hogy eléggé nevetségesnek hangzott! Eric eközben kérdőn s egyben aggódó tekintettel pillantott rám.

-        Mi az? Talán valamit rosszul csináltam? – kérdezte.

-        Nem, semmit sem csináltál rosszul! Csak az imént az a gondolat futott át az agyamon, hogy mi nem vagyunk vámpírok, hogy bármeddig kibírjuk lélegzetvétel nélkül! – mondtam el kacagásom tárgyát, amin ő is jót nevetett. Miután abbahagytuk, Erichez bújva, aki át is ölelt, néztem tovább a filmet.

Sajnos az, hogy mi volt a film vége már nem tudtam meg, mert Eric ölelő, s egyben simogató karjai közt elnyomott az álom. Reggel, mikor felébredtem, s amit először megpillantottam, az Eric édeskésen mosolygó arca volt, aki egy csókot lopva tőlem köszöntött.

-        Jó reggelt csipkerózsika!

-        Jobb nem is lehetne! – viszonoztam, mosollyal az arcomon. – Mennyi az idő?

-        Fél tizenkettő. – válaszolta.

-        Mennyi? – pattantam fel öleléséből. – Dorcsék még nem jöttek vissza?

-        Héj! Héj! Héj! Nyugi! Nem, még nem! – nyugtatgatott.

-        Sajnálom. – hajtottam le a fejem.

-        Mit sajnálsz? – kérdezte.

-        Hát, az előbbi kis kirohanásomat.

-        Nem haragszom! Na, gyere ide! Nézzünk valami ruhát a bátyámék szobájában! - Ragadta meg a kezem, s húzott fel az emeletre, Dorcsék szobájába.

Szerencsénkre mind kettőnk számára volt megfelelő méretű ruha, így a kezünkbe véve a kiválasztott darabokat, bementünk a fürdőszobába, én a fenti vendégszobához tartozóba, Eric pedig a lenti mosdóba.

Gyors zuhanyzás után, felöltözve és rendbe téve magamat mentem le a nappaliba, ahol a bájosan vigyorgó barátnőmet és a szintén vigyorgó Jay-t pillantottam meg Eric társaságában. - Hm… vigyorgunk drága barátném? Vigyorgunk? De nem sokáig! – hallattam gondolatban egy sátáni kacajt.

-        És, hogy telt az este és a reggel? – tudakolta Dorcs, még mindig vigyorogva. Én, nem szólva egy árva szót sem, felvettem a telómat az asztalról, és mentem ki a nyaralóból. Hallottam, ahogy Dorcs még utánam szólt, de én ügyet se vetve rá kinyitottam az autó ajtaját. Ezután elsőnek Eric lépett ki az házból, és amint meglátott a kocsiban ülve, egyből jött is oda hozzám.

-        Ennyire haragszol rájuk? – kérdezte kíváncsian, mikor beszállt mellém.

-        Nem, már nem! Csak azt akarom, hogy azt higgyék. – mondtam.

-        Tudod, nagyon sunyi vagy! – kuncogott fel halkan.

Pár perc múlva Dorcsék is kijöttek a házból, s beszállva a kocsiba, Jay már indított is. Dorcs egész utón a bocsánat kéréseivel halmozott el, de én csak lejjebb tekerve a kocsi ablakát bámultam ki a rengetegbe.

Amint megérkeztünk a házukhoz, kiszállva a kocsiból megvártam, hogy kinyissák az ajtót, majd utána egyből a szobámba mentem, és csak Ericcel voltam hajlandó szóba állni. Másnap reggel, mivel nem volt étvágyam szintén ott maradtam.

-        Bejöhetek? – hallottam meg Eric hangját egy kopogás kíséretében.

-        Gyere! –feleltem.

-        Meddig akarod ezt még velük csinálni? Dorcs már totál ki van készülve! Egy tucatszor bocsánatot kért tőlem az imént is, és egy kicsit idegesítő volt már hallgatni a folytonos szabadkozását! – mondta nevetve.

-        Tényleg ennyire odavan? – érdeklődtem.

-        Eléggé! Jay azt mondta, hogy egész éjszaka nem is aludtak jó formán, mert Dorcs egyfolytában azt hajtogatta, hogy mért kellett nekik ezt csinálni, és stb. stb…

Ismertem Dorcsot annyira, hogy tudjam, milyen hisztis tud lenni, főleg, hogy most állapotos is, így lebattyogva a konyhába, ahol Jay próbálgatta nyugtatni, megkértem, hogy hagyjon magunkra egy pár percre. Miután kiment, megszólaltam.

-        Ne haragudj, hogy olyan gyerekesen viselkedtem veled tegnap óta. Csak, azt akartam, hogy rájöjj, nem kell rá erőszakolni a másikra azt, amit nem akar. Tudom, ostobaság volt így visszavágnom, most már belátom! Ne haragudj! – kértem.

-        Te ne haragudj rám! Csak azt szerettem volna, hogy ti boldogok legyetek. Kérlek, bocsáss meg! – magyarázta ő is.

-        Gyere ide! – mondtam, majd szorosan átöleltük egymást.

-        Kicsi a rakás! – kiáltotta nevetve Jay, akinek karjai máris körénk fonódtak, ahogyan pár másodperccel később Ericé is.

Miután megvolt a kibékülésünk kis ünnepe, négyen együtt álltunk neki valami ebédet kreálni, ugyanis teljesen megfeledkeztünk az időről, mert már 11 óra volt! Az ételt hamar, és sikeresen elkészítettük, és menten el is fogyasztottuk. Később, mivel tegnap este óta nem érezhettem a számon Eric forró csókját, így kénytelen voltam én megcsókolni őt, amit ő készségesen viszonzott is, azonban egy hangos torokköszörülés megszakította minket.

-        Öm... bocsi! El is felejtettük bejelenteni, hogy én és Eric, a ti kis akciótok révén összejöttünk. – mondtam mosollyal az arcomon, miközben Eric ölelő karjait simogattam.

-        Ez most komoly? – kérdezte Dorcs feldobva. – Szuper! Úgy örülök nektek! Azért csak nem veszett kárba édesem a terved! Upsz...! Azt hiszem, ezt nem kellett volna elmondanom. –kapott a szája elé ijedten.

-        Áhám, vagy úgy! Ez az egész nyaralóba-hagyva-kettősünket dolog a te ötleted volt bátyus. –jelentette ki Eric.

-        Nos, hát igen! Mivel ti nem léptetek így valakinek kellett, s valljuk be, sikerült! Veled édesem pedig később számolunk! – fenyegette meg játékosan szerelmét.

-        Ó, de félek! Egy, kettő, három! - mondta nevetve Dorcs, akinek Jay, hátulról megölelve csókolt a nyakába.

Ezután, nevetve vonultunk át a nappaliba, hogy megnézzünk egy vígjátékot, mialatt, néha-néha csókot lopva szerelmeinktől, szórakoztunk a filmen...

....négy hónappal később...

Ez alatt a négy hónap alatt elég sok minden történt velünk! Dorcson már egyre jobban látszódott a terhesség, ami nagyon is jól állt neki. Szegényemet időnként Kellan poénokkal bombázta, de ő ahelyett, hogy magára vette volna, visszavágott neki. Kiderült a baba neme is, miszerint kisfiuk lesz, akinek én leszek a keresztanyja, és Eric a keresztapja! Amikor Dorcs felkért minket, feltétel nélkül igent mondtunk, ugyanis nagyon boldoggá tett azzal, hogy mi lehetünk a keresztszülei ennek a kis csöppségnek.

Ekkor még együtt voltunk Ericcel, de ma már nem, és ez az én hülyeségem miatt, lett így! Ha nem sértődök meg, és ha nem akadtam volna ki azon, hogy a menedzsere felhívta őt, hogy utazzon vissza Svédországba az új lemeze miatt, akkor még most is együtt lehetnénk! Úgy látszik, az én boldogságom csak három hónapig tarthatott igazán, de azóta is gondolok rá. Minden egyes percben ő jár a fejemben, vajon most mit csinál, gondol –e még rám, vagy talált –e nálam szebb és jobb csajt… Ilyen, és ehhez hasonló gondolatok terjengtek a fejemben mindaddig, amíg az utas szállító gép le nem szállt.

Leszállva a gépről egyből megpillantottam barátnőmet, aki mosolyogva közeledett felém a nagy pocakjával. Amint közelebb értem hozzá, ő a nyakamba vetette magát.

-        Jaj de jó, hogy eljöttél! Tudod, nagy nap ez a mai! Már minden elő van készítve! – mondta felpörögve Dorcsom, akit terhessége óta le se lehet lőni. Ezelőtt nem volt oda a szervezkedésekért meg az ilyesmikért, de most még rajtam is túltesz, ami nagy szó!

-        Azt hittem, hogy Jay nem fog már vezetni engedni. – mondtam, miközben a csomagjaimat beraktam a kocsija csomagtartójába.

-        Azért még, hogy terhes vagyok, még vezethetek! Nem a kezembe van a gyerek, hanem a hasamban. – válaszolta durcásan, hogy aztán beszállva a kicsikéjébe, indulhassunk is hozzájuk…

....este...

Miközben mindenki az ünnepeltet köszöntötte fel, egy kicsit csalódottan vettem tudomásul, hogy Eric nem jött el, pedig ez a születésnapi party a bátyjáért volt. Éppen kint ültem a teraszon, mikor hirtelen egy ismerős dal csendült fel odabent, ami elérte, hogy feleszméljek gondolataimból. Hogy megbizonyosodjak róla, nem csak holmi hallucinációk műve az, hogy Eric hangját hallottam az előbb, bementem a házba, ahol a tekintetem azonnal össze is fonódott az ő csoki szemeivel. Ugyanazt a dalt játszotta, amit akkor, azon a bizonyos estén!

„Könnyezve, sírva gondolok rád én, milyen jó is volt veled annak idején! Azóta nincs, ki lázasan csókolná a számat, nincs, ki itt lenne, ha öröm ér, ha bánat! Kisírt szemekkel hívlak vissza téged: gyere vissza, tiszta szívből kérlek! Tudom, a sors ezt írta meg nekünk, de remélem, nemsokára ismét együtt leszünk! Sír a lelkem, sír a szívem, veled akar lenni, nem tud mást, csak téged szeretni! Kérlek, ne hagyj így engem szenvedni, gyere hát vissza, s próbálj újból szeretni!”

-        Szeretlek Gigi! Kérlek, bocsáss meg! – szólalt meg. Szavai hallatán szemeim könnybe lábadtak, majd átvágva a tömegen rohantam ölelő karjaiba.

-        Én is szeretlek! – mondtam, majd az ajkaimat az övéire nyomtam.

Ezután az életünk eggyé fonódott, s boldogan vetettük bele magunkat a jövő rejtelmeibe, a szeretteink társaságában........